Némi tanakodás után meggyőztük magunkat, hogy BL döntő helyett főműsorként inkább Molvaerre megyünk. Aztán felvételről való meccsnézés volt betervezve, erről majd később.
8-kor már kint a hajón, 5 kan, ebből 3 facér, mint sejthető ez az állapot az este végére sem változik. Nem is ez a lényeg.
Barabás Lőrinc már játszik, megnézzük mi van a tetőn: Karmapolis, valami magyar banda, nagyon ütősek, utána kell járni kik ezek. Az orr-bárban elektronika, lent a gyomorban meg a jazz - sokan vannak, de nem zavaróan sokan. Az ember csak megy ide-oda és az egyik koncertről egyszercsak egy partiban van, majd egy másik koncerten. Jó lesz ez.
Az is lett. F-el végignézzük a beállást, közben kiszúrom Morningdeer-t, illetve azt a lányt, aki a Morningdeerben van, de végülis róla szól az. Amatőr rajongóként megdícsérem, zavarba jön, így még szimpibb. Ő is Molvaerre jött.
A gitáros előtt foglalunk pozíciót F-el, a többiek jobb oldalt Molvaer-nél. Nagyon lassan, szinte hangtalanul kezdődik a dolog, ami aztán majd másfél órán keresztül hömpölyög itt előttünk, megszakítás nélkül. Sok jelzőt nem dobálnék, elég F-et idézni: folyamatos gerincvelő-liftezés.
Elvileg ez ugye a Baboon Moon album bemutatója, amit még igazán nem ismerek, de ez nem probléma. Csak figyelek és csavarodik az agyam és próbálom kitalálni mi az ami előttem tisztán láthatóan-hallhatóan történik, de nem sikerül. Nem is kell értenem. Effekthegyek, hangulatok és folyamatosan burjánzó zenei őserdő. Zseniális. A legnagyobb baj az volt, hogy nem tudtam egyszerre mindhármukat teljes figyelemmel kísérni, valakinél mindig leragadtam.
A gitáros (Elvind Aarset... update: a Magyar Narancs szerint Stian Westerhus) egy isten, fogalmam sincs honnan szedi a témáit. Mikor már azt hiszed ezt nem lehet fokozni, na ő kb. ott kezdi. Közben Molvaer éppen sír, vinnyog vagy épp beszél a trombitába, a dobos pedig épp valami eszeveszett ritmust üt meglehetősen nagyszámú ütőshangszerén. Mintha egy vihar tombolna ami csak fokozódni tud. Aztán észre sem veszed, de minden letisztult, elment a vihar és csak egy szál trombita vagy egy gitár távoli visszhangja szól. De már megint történik valami, valahol, talán a dobos alattomban. És lassan-szépen épül a téma és visz a sodrás. Nincs dúdolni-való vagy refrén. 3 egyenrangú hangszerre fűzött audiómámor van.
A képlet tulajdonképp marha egyszerű: zúzás, nyugi, zúzás. A lényeg a szövetben van, ami közben történik, ahogy az egészet boncolják, építik, elsöprik, újraépítik, kifordítják-befordítják. És a végére az agyam fárad el ettől a tornától, persze a legjobb értelemben. Visszataps, jön a melankólikus Exhumation a Hamadáról, az egyetlen szám amit felismerek. Még Á-val hallgattam ezt először - exhumáció minden értelemben.
Közben F hordja nekem a házmestereket, a végén a cigi közben veszem észre, hogy tulajdonképp már tökrészeg vagyok. Taxi, BL-döntő felvételről. Második félidőben bealvás, kérem kapcsojjaki.
Update2: Exhumation, Sabkah, Solid Ether, Friction. Valami ilyesmi volt.
